Még több információ a járművekről
Két járművekkel kapcsolatos fejlesztést terveztünk idénre, most megérkezett ezek közül a kisebbik.
Két járművekkel kapcsolatos fejlesztést terveztünk idénre, most megérkezett ezek közül a kisebbik.
Már a V-Bike közbringarendszer állomásairól is valós idejű információkat láthattok az alkalmazásban, azaz az állomások helye és a dokkolók száma mellett most már azt is megmutatja az app, hogy aktuálisan hány kerékpár érhető el az adott állomáson.
Több, mint 10 év telt el azóta, hogy Esztergomban elindult az ország első nyilvános kerékpármegosztó rendszere, azóta pedig 11 további városban bukkantak fel a közbringák – hol kisebb, hol nagyobb sikerrel...
A február elejei app frissítésben (3.7.13) helyet kapott két apróság is: a retro ikonok közé bekerültek...
Ma 10 éve jelent meg első, debreceni alkalmazásunk. Egy egyszerű igény szülte: diákként szerettünk volna eljutni “A” pontból “B”-be anélkül, hogy hosszú percekig kelljen böngészni az átláthatatlan menetrendi táblázatokat...
A mai napon további két várossal bővült alkalmazásunk, így összesen már 16 városban vagyunk elérhetőek. Ezzel az év elejéhez képest duplájára nőtt a támogatott városok száma, melyek közül 9 településen hivatalos, 7 helyen pedig közösségi forrásból származó menetrendi adatokat láthattok.

Értesülj elsőként az alkalmazást érintő legfontosabb hírekről, egyenesen a postafiókodban.
Hírlevelet legfeljebb évente néhány alkalommal küldünk, az adatkezelési tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.