Gyakori kérdések
Honnan tölthető le az iOS alkalmazás?
Jelenleg nem tölthető le. iOS alkalmazásunk fejlesztését még 2016 nyarán kezdtük meg, amelyet év végén egy sikeres béta teszt követett. Célunk nem csupán a meglévő Android alkalmazás lemásolása volt, hanem egy, a kor igényeinek megfelelő, könnyen átlátható, de okos funkciókkal teletűzdelt alkalmazást szerettünk volna létrehozni. Habár maga az app nagyrészt elkészült, a megfelelő adatok hiányában a kitűzött célunkat nem tudta megvalósítani, így végül a fejlesztés szüneteltetése mellett döntöttünk. Pozitív fejlemények esetén természetesen folytatjuk a fejlesztést, ehhez jelenleg is partnereket keresünk.
Mikor lesz az app más városokban is elérhető?
Hamarosan. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy az egész országban elérhetővé váljon az alkalmazás. Ennek érdekében rendszeresen keressük az együttműködési lehetőségeket a hazai közlekedési társaságokkal, valamint figyeljük a menetrendi adatokkal foglalkozó közösségi projekteket is. Jelenleg 76 városban vagyunk elérhetőek, és ez folyamatosan bővül. Kövesd blogunkat, hogy ne maradj le az új városokról!
Megmaradnak a vásárlásaim, ha újratelepítem az appot?
Igen. Az alkalmazás újratelepítése nem érinti a vásárlásokat. A kedvenceid viszont érdemes előtte lementened, erre a kezdőképernyőn a fogaskerék ikont megnyomva van lehetőséged. Kérjük vedd figyelembe, hogy az előfizetések az alkalmazás törlésével sem szünetelnek, így ha a havidíjas vásárlás mellett döntöttél, és huzamosabb ideig nem használod az alkalmazást, ne felejtsd el lemondani vagy szüneteltetni az előfizetésed.
Megmaradnak a vásárlásaim, ha telefont váltok?
Igen. A vásárlások a Google fiókodhoz kötődnek, így amíg ugyan azt az e-mail címet adod meg az új készüléken is, amivel korábban megvásároltad az appot, megmaradnak a vásárlásaid. Kérjük vedd figyelembe, hogy a Google Play egy hibája miatt az alkalmazáson belüli vásárlások nem működnek megbízhatóan, ha egyszerre több e-mail címet is használsz a telefonodon. Ilyen esetben előfordulhat, hogy időnként újra kell majd telepítened az alkalmazást.
Várható offline MÁV vagy Volán menetrend?
Önálló alkalmazásként nem. Külön-külön MÁV vagy Volán menetrendet nem szeretnénk létrehozni, egyrészt mert már jelenleg is léteznek ilyen alkalmazások, másrészt mert meggyőződésünk, hogy egy ilyen szolgáltatásnak egységesen, minden szolgáltató járatait összevonva lenne értelme. Ehhez első lépésként a jelenlegi városok menetrendjeibe integráljuk az adott település környezetében releváns helyközi adatokat, ahol azok offline is elérhetőek lesznek. Ez Budapesten, Debrecenben és Kecskeméten részben már megtörtént, de dolgozunk azon, hogy a jövőben más városokban is elérhetővé váljon.
Várható egységes országos menetrend alkalmazás?
Reményeink szerint igen. Régóta szeretnénk egy ilyen alkalmazást létrehozni, az egyetlen akadályt az adatok hiánya jelentette: a helyközi autóbusz-menetrendek éveken keresztül nem voltak nyilvánosak, csak meghatározott fejlesztők érhették el azokat. Emiatt független fejlesztőként lehetőségünk sem volt egy ilyen alkalmazás létrehozására. Az elmúlt években rengeteget dolgoztunk azon, hogy ezek az adatok számunkra (és más fejlesztők számára is) hozzáférhetőek legyenek, azonban ezek az egyeztetések elvitték az app fejlesztésére szánt időnk nagy részét is. Reméljük, hogy a közeljövőben fogunk tudni időt találni az alkalmazás továbbfejlesztésére, és végre megvalósíthatjuk a régóta tervezett országos alkalmazást.
Vannak valós idejű adatok is az alkalmazásban?
Egyelőre csak Budapesten. Jelenleg kizárólag Budapesten érhetőek el valós idejű adatok, a többi városban a menetrend szerinti indulásokat mutatjuk meg. Ennek oka, hogy a főváros kivételével ezek az adatok külső fejlesztők számára nem érhetőek el, így habár technikailag vidéken is képesek lennénk a valós idejű adatok megjelenítésére, jelenleg még nem használhatjuk fel azokat. Bízunk benne, hogy a jövőben ez változni fog, és a többi város esetén is a lehető legfrissebb információkkal szolgálhatunk majd.
Tervezitek a widget továbbfejlesztését?
Igen. Rövidtávú terveink között szerepel a widget továbbfejlesztése, hamarosan jelentkezünk a részletekkel.
Milyen további fejlesztések várhatók a kerékpáros utazástervező kapcsán?
Főleg hibajavítások várhatóak. A későbbiekben szeretnénk továbbfejleszteni a kerékpáros útvonaltervezőt: terveink szerint figyelmeztetni fog majd a nagy forgalmú vagy nehezen járható útszakaszokra, illetve egy térképes navigációra szolgáló képernyőt is szeretnénk létrehozni. Addig is a visszajelzéseitek alapján folyamatosan javítjuk a gyalogos vagy kerékpáros útvonalterveket érintő problémákat.
Miért van ilyen gyakran frissítés? Zavaró a folyamatos értesítés!
Az offline működés érdekben az alkalmazás a teljes menetrendet letölti, és változás esetén automatikusan frissíti. Ez városonként eltérő gyakorisággal kövezkezik be, Budapesten pl. tipikusan 2-3 naponta – ilyen gyakran változik ugyanis valamelyik járat menetrendje. A frissítésekkel kapcsolatos értesítések az alkalmazáson belül a beállításokban kikapcsolhatók, ha zavaróak. A jövőben szeretnénk az alkalmazás ezen részét továbbfejleszteni, hogy mobilnetet használva, kevesebb értesítéssel frissítse a menetrendeket.
Az XY járat menetrendje pontatlan, kérlek javítsátok.
A legtöbb városban az alkalmazásban található menetrendeket nem mi állítjuk össze, azokat az adott közlekedési társaságtól vesszük át. Ennek megfelelően nincs lehetőségünk ilyen jellegű problémák javítására, azonban a hibajelentéseket elolvassuk, és szükség esetén továbbítjuk a megfelelő helyre.
Debrecenben, Szegeden, Nyíregyházán, Kecskeméten, Dunaújvárosban és Kaposváron folyamatosan tartjuk a kapcsolatot az adatok előállítóival, így habár magukat az adatokat többnyire itt sem mi állítjuk össze, hibajelentéseket nagyon szívesen fogadunk, és továbbítjuk azokat a megfelelő helyre.
Kérjük, minden esetben írd le a város nevét, a járat számát, a megálló nevét, az irányt, és a konkrét indulási időket, amikkel kapcsolatban problémát tapasztaltál. Ezzel segíted a hiba minél előbbi megoldását.
Egyéb kérdésed van?
Írd meg nekünk e-mailben!